Domján András

Domján András

1980-ban születtem Budapesten, Miklósfalvi Mária pszichológus és dr. Domján László belgyógyász és reumatológus második gyermekeként. Hétéves koromban szüleim elváltak, de nevelésemben mind a ketten részt vettek. Édesapám a válás után megismerkedett a Silva-féle agykontroll elnevezésű stresszkezelő és elmefejlesztő módszerrel, és orvosi pályafutását nagyrészt feladva magánkiadásban kiadta az erről szóló könyvet, majd elkezdte oktatni az agykontrollt. Áldozatos munkájának hála, mára több mint 200 000 magyar ember végezte el a négynapos tanfolyamot.

Tízéves koromban vettem részt először agykontroll-tanfolyamon, s tanultam meg a meditáció és az önszuggesztió alapjait, illetve a pozitív gondolkodást, s annak jótékony hatásait. Iskolai tanulmányaimban sokat segítettek ezek a módszerek, de ennek ellenére más irányba vitt az élet. Mivel kis korom óta rengeteget sportoltam, a gimnázium befejezése után is sokáig a sport töltötte ki az életem nagy részét. Megismerkedtem a capoeira nevű brazil harcművészettel, és ezen keresztül brazil feleségemmel.


Felsőoktatási tanulmányaimat először az Eötvös Lóránd Tudományegyetem angol szakán kezdtem meg, majd a Vendéglátóipari Főiskolán tanultam. Három évet dolgoztam kisebb, marketinggel foglalkozó cégeknél. Éreztem, hogy valami mással kell foglalkoznom. A harcművészetet tanulva rengeteget utaztam, és megismertem más kultúrákat. A brazil kultúra nagyon sokat segített abban, hogy a pozitív gondolkodásban és a spiritualitásban jobban elmélyüljek. 2010 évben elvégeztem a kanadai HTIA (Hypnotism Training Institute of Alberta), hipnózisoktató intézet képzéseit, és hipnoterapeutaként kezdtem dolgozni. Szerettem volna azonban egyszerre több emberhez is eljutattni azokat a fontos információkat, amikhez hozzájutottam, ezért 2012-ben Londonban elvégeztem az agykontrolloktató-képzést, és folytatni kívánom édesapám munkáját.

Személyes célom, hogy segítsek az embereknek megismerni önmagukat; segítsek, hogy felismerjék a bennük és az életükben rejlő lehetőségeket, és az agykontroll egyszerűen elsajátítható technikáit kihasználva megtanulják, hogyan lehetnek nagyobb hatással az életük alakulására.